Műhely∗ Mezősi Miklós KIÚTKERESÉS AZ ÉRDEK NÉLKÜLI TETSZÉS ZSÁKUTCÁJÁBÓL – Kala

Műhely∗ Mezősi Miklós KIÚTKERESÉS AZ ÉRDEK NÉLKÜLI TETSZÉS ZSÁKUTCÁJÁBÓL – Kalandozások a művészetterápia forrásvidékein – Dosztojevszkij, Mozart és az interperszonalitás – És a tiszti részlegbeli szobámban, az éjszaka mélyén, képzeletben, láttam mind a többit: a barakkokat, a börtönöket, a többi elmeosztályt, azokat a halálosztályokat, mind, ahol nyögésekre és könnyekre borul a csillagtalan sötétség. Ronald David Laing Csodálkozom magamon, csalódtam magamban, örülök magamnak. Bánatos vagyok, levert, föllelkesült. Ez mind én vagyok, de nem tudom magam összegezni. Képtelen vagyok valamilyen végérvényes érték vagy értéktelenség megállapítására, nem tudom megítélni magamat és az életemet. Carl Gustav Jung Lenni annyi, mint dialogikusan érintkezni. Mihail Bahtyin Feldmár Andrásnak és Csom Évának Ebben a dolgozatban a művészetterápia egyik fő „forráságával”, a Mozart– Dosztojevszkij nevével jelölhető interperszonalitásról lesz szó. Elöljáróban egy megjegyzést kell tenni. Az alábbi tanulmány, mivel most a két diszciplína közös forrásvidékén járunk, a „művészet-” és „biblioterápiát” egységesen, egy diszciplínaként kezeli. A művészetterápia faggatását kezdjük az etimológia területén. A „kultúra” szó a latin „cultura” főnév átvétele, amely a colo -colere- colui- cultum ige negyedik alakjának származéka. Ez az ige eredetileg a föld megművelése („agricultura”), tágabb értelemben valami/valaki gondozása, majd jelentésátvitel útján az istenség tisztelete, ápolása – a kultusztevékenység – jelölésére szolgált (deos colere = „isteneket imádni”). A szó jelentése később a mai értelemben használt „kultúra” fogalmát is magába szívta, és e fogalom felé tolódott el mint a  Az itt közölt szövegek a Budapesten 2011. augusztus 28. és 31. között megrendezett II. Művészetterápiás Világkongresszuson elhangzott előadások szerkesztett változatai. 1 művelődés aktusa, a műveltté válásra törekvés igéje. Sok mindenről árulkodik, hogy a kultúra szó jelentésfejlődése így képes illusztrálni az ember és a költői alkotás közötti szoros, a puszta tipológián jóval túlmutató megfelelést. Jól látható, hogy mindezeket a jelentésnyalábokat egyetlen vezéreszme fogja össze: a nyersnek, parlaginak a termés, a productum „kikényszerítése”, „kihajtása” érdekében való nyesegetése, faragása, művelése gondozás, ápolás útján oly módon, hogy mindennek a mélyén a másik fél tisztelete húzódik meg – a földé éppen úgy, mint az istenségé vagy a gondozott/ápolt emberé (emez éppenséggel maga a cselekvés alanya is lehet: aki „műveli magát”). „A másik fél tisztelete” a másik féllel folytatott interaktív és ezért véget nem érő kommunikációt implikálja, a lezárhatatlan kommunikációt – azt, amelyet Mihail Bahtyin interperszonális dialógusnak nevez – a földdel, az istennel, a „gondozott”, vagy ami ebben a kontextusban ezzel egyet jelent: bármilyen módon és „előjellel” tisztelt személlyel és saját magammal: Dosztojevszkij műveiben […] nincs végleges, lezáró, egyszer s mindenkorra meghatározó szó. Ezért a hősnek sincs megszilárdult alakja, mely választ adhatna a „kicsoda ő?” kérdésre. Itt csak olyan kérdések merülnek fel, hogy „ki vagyok én?” és „ki vagy te?” De ezek is a szakadatlan és lezáratlan belső dialógus közegében hangzanak fel. A hős szavát és a hősről szóló szót az önmagához és a másikhoz való nyitott dialogikus viszony határozza meg. A szerzői szó nem képes mindenfelől átfogni, kívülről lezárni és kiteljesítve befejezni a hőst és szavát. Csak arra képes, hogy odaforduljon hozzá. A dialógus elnyeli, bevonja keletkezésébe az összes meghatározást és nézőpontot. A távolságtartó szót, amely a hős belső dialógusába nem avatkozva, semlegesen és objektíven építené fel annak lezárt alakját, Dosztojevszkij nem ismeri. A „távolságtartó” szó [...], amely megvonja a személyiség végleges mérlegét, nem fér össze alapgondolatával. A szilárdnak, halottnak, befejezettnek, válasz nélkülinek – annak, aki utolsó szavát már kimondta – nincs hely Dosztojevszkij világában.1 Dosztojevszkij Ördögök című regényében az egyik szereplő, Satov a főhősön, Nyikolaj Sztavroginon annak egy korábbi gondolatát kéri számon: „De hát nem maga mondta nekem, hogy ha matematikai pontossággal bebizonyítanák, hogy az igazság nem Krisztusban van, akkor inkább Krisztusban maradna, mint az 1 Михаил БАХТИН: Проблемы поэтики Достоевского. Художественная литература, Москва, 1963. 327. Magyarul lásd Mihail BAHTYIN: Dosztojevszkij poétikájának problémái. Fordította HETESI István, HORVÁTH Géza, KÖNCZÖL Csaba, SZŐKE Katalin. Gond- Cura/Osiris, Budapest, 2001. 314. (HETESI István fordítása) Bahtyin felfogásában a dialógus maga a létezés alapformája; a dialógus megszűntével a lét is megszűnik. Ezért nem gondolható el Dosztojevszkijnél „kívülálló szó”. Lotmannál ez a szövegek (melyek éppúgy lehetnek textusok, mint emberi individuumok: „szemiotikai szubjektumok v. személyiségek”) egymás közti kommunikációs struktúrájaként jelenik meg: „A szöveg alapvető strukturális jellegzetessége […] belső sokféleségéből fakad. A szöveg szerkezetét különböző szemiotikai terek rendszere alkotja, melyeknek egész kontinuumában valamely kiinduló közlemény cirkulál. E szöveg nem egy bizonyos nyelv egyedüli manifesztációja, létrehozásához legalább két nyelvre van szükség.” Szöveg a szövegben. In KOVÁCS Árpád–V. GILBERT Edit (társszerk.): Kultúra, szöveg, narráció. Orosz elméletírók tanulmányai. Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, Pécs, 1994. 63. 2 igazsággal?”2 Satov az idézett kérdés után szenvedélyes monológban fejti ki a hite szerint Sztavrogintól származó tanokat: […] egyetlen nép sem tudott berendezkedni a tudomány és az ész alapjain; sohase volt még példa rá, legfeljebb egy pillanatra, ostobaságból. […] Az értelem és a tudomány a népek életében az idők kezdete óta mindig, most is csak másodrendű és kiegészítő szerepet játszott, és fog is játszani az idők végezetéig. A népeket más erő alakítja ki és mozgatja, parancsoló és uralkodó erő, amelynek eredete azonban ismeretlen és megmagyarázhatatlan. Ez – annak a csillapíthatatlan vágynak az ereje, hogy eljussunk a véghez, ám ugyanakkor tagadja a véget.3 Ez tulajdon létünk szüntelen és fáradhatatlan igenlésének és a halál tagadásának az ereje. Az élet lelke, ahogy az Írás mondja, „az élet vizének folyói”, amelynek kiapadásával annyira fenyeget a Jelenések könyve. Esztétikai őselv, ahogy a filozófusok mondják, erkölcsi őselv, ahogy ugyancsak ők azonosítják. „Istenkeresés”, ahogy én a legeslegegyszerűbben nevezem. […] Az Isten az egész nép összetett személyisége – elejétől a végéig véve. […] Az értelem sohase volt képes meghatározni a rosszat és a jót, vagy akár elválasztani a rosszat a jótól, ha csak hozzávetőleg is; ellenkezőleg: szégyenletesen és szánalmasan mindig összekeverte őket; a tudomány pedig erőszakos megoldásokat4 adott.5 Az emberi történelem – paradox módon – történelemként, azaz faktuálisan elgondolva nem ragadható meg. Próbáljuk meg feloldani „az emberi történelem történelemként nem ragadható meg” paradoxont. A „történelem” nem egy vagy néhány, mindenesetre véges számú, könnyűszerrel azonosítható egyedi történet összességével azonos. Ellenkezőleg: az, amit mi a „történelem” fogalommal illetünk, lokalitásában és temporalitásában is határtalan számú egyedi történetek egymást keresztező, vagy egymással szembe, vagy éppen egymástól széttartó, esetleg egymás mellett elfutó soraiként vagy inkább síkjaiként konstituálódik, melyeknek azonban sem a kezdete, sem a végpontja nem lokalizálható. Egy adott történelmi textus valóságos, megtörtént eseménysorként nem fejthető meg, 2 Fjodor M. DOSZTOJEVSZKIJ: Ördögök. Fordította MAKAI Imre. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983. 302–303. (A továbbiakban az Ördögök e kiadásának lapszámait adom meg.) Dosztojevszkij itt saját személyes gondolatát adja Satov ajkára: egy 1854 februárjában kelt levelében így ír N. D. Fon-Vizinának: „Mi több, ha valaki bebizonyítaná, hogy Krisztus nem egyenlő az igazsággal, és az igazság valóban nem volna egyenlő Krisztussal, akkor én inkább Krisztussal kívánnék maradni, mintsem az igazsággal.” – GRIGÁSSY Éva fordítása. 3 Mozart apjának címzett utolsó, 1787. április 4-én kelt levelében így ír: „Minthogy a halál (szigorúan véve) életünk valódi végcélja, pár év óta az embereknek ezzel az igazi, legjobb barátjával annyira megbarátkoztam, hogy képe nemcsak nem rettent meg, hanem erősen nyugtat, és megvigasztal. Köszönöm Istennek, hogy ily boldogságra méltatott és […] alkalmat adott, hogy igazi boldogságunk kulcsát megismerhettem. Soha nem fekszem le ágyamba a gondolat nélkül, hogy (bár fiatal vagyok), másnap talán már nem leszek, és mégis soha senki azok közül, aki ismer, nem mondhatja rólam, hogy társaságban mogorva vagy szomorú lennék – ezért a boldogságért mindennap hálát adok teremtőmnek, és kívánom ezt minden embertársamnak.” Mozart bécsi levelei. Szerkesztette, fordította GEDEON Tibor. Gondolat Kiadó, Budapest, 1960. 262. 4 Vö. a jaussi posztulátummal: „Mert az minden megértésnek sajátja, hogy nem kényszeríthető ki.” 5 DOSZTOJEVSZKIJ: i. m. 303–304. (Kiemelések tőlem – M. M.) 3 hiszen a történeti események sorozata sem vertikálisan, sem horizontálisan nem látható be. A filológiából és textológiából kölcsönvett terminussal ezt így fejezhetnénk ki: „Urtext nincsen”. Forián Szabó István az Ördögökből vett idézettel kezdte Igazság és dialógus a terápiákban című, a Magyar Családterápiás Egyesület 2003. évi vándorgyűlésén tartott előadását: „Én nem szeretem a kémeket és a pszichológusokat, legalábbis az olyanokat, akik a lelkemben vájkálnak.” „Bahtyin – fejtegeti Forián Szabó – ebben az indulatos kitörésben egy humanisztikus dosztojevszkiji eszmény kiindulási pontját véli felfedezni. […A] személyiség mélyrétegéig a másik ember sohasem jut el. Az olyan igazság, értelmezi tovább az attitűdöt Bahtyin, mely az emberről idegenek ajkáról, tehát nem dialogikusan hangzik el – vagyis szembesített igazság – megalázó és minden emberit elsorvasztó hazugsággá válik, amint az ember „legszentebbb rétegeit”, az „emberben lakozó emberit” érinti. Ezért nem szabad az eleven embert a kívülről szemlélődő és lekerekítő tudat élettelen objektumává alakítani. Az ember, mondja Bahtyin, nem azonos önmagával. Nem alkalmazható rá az „A azonos A”-val formulája. Mindig rejlik benne még valami, amit csak ő maga bontakoztathat ki az öntudatosodás és a nyelv szabad aktusaiban, és ami nem alkalmazkodik a külsővé-idegenné változtató, személytől elvonatkoztatott determinációhoz. Az individualitásnak éppenséggel állandóan azzal kell megküzdenie, hogy szétzúzza azokat a reá vonatkozó idegen szavakat, melyek őt egy külső meghatározás kereteibe zárják, és ezáltal mintegy elsorvasztják.”6 Dosztojevszkij egyik „platóni” gondolata értelmében: „...<ilyen> valóság egyáltalán nem létezik és a Földön sohasem létezett, mert a dolgok lényege az ember számára felfoghatatlan, és a természetet úgy érzékeli, ahogyan az az ő eszméjében tükröződik.”7 Dosztojevszkij szóhasználatában itt „a természet” láthatóan a mi „történelem” szavunkkal, míg „az ilyen valóság” és „a dolgok lényege” kifejezések az „Urtext” fogalmával korreferálnak. Dosztojevszkij uploads/Geographie/ kiutkereses-az-erdek-nelkueli-tetszes-zsakutcajabol-kalandozasok-a-muveszetterapia-forrasvidekein-mozart-dosztojevszkij-es-az-interperszonalitas 1 .pdf

Tags
Administrationember dosztojevszkij módon dialógus hanem
Documents similaires
  • 17
  • 0
  • 0
Afficher les détails des licences
Licence et utilisation
Gratuit pour un usage personnel Attribution requise
Partager